Jay-Z és Kanye
West
“No Church in the
Wild” - Nincs Egyház (vallás) a Vadonban
Hollywood mindig
is az elit szócsöve volt. Filmeken és videóklipeken keresztül üzennek az
embereknek, mi vár rájuk. Ez egyfajta kihívás részükről, hogy vajon
megértjük-e üzeneteiket, másrészről erőfitogtatás: ha rá is jövünk értelmére,
nem tehetünk semmit a túlerővel szemben.
Persze, másképpen
is üzennek nekünk. Figyelembe veszik egy adott terület sajátosságait,
szokásait, hagyományait. Ha úgy ítélik meg, hogy vallásos közösséggel állnak szemben, erre is
megvan a módszerük. Jósokat, jósnőket „alkotnak”. Az egyik leghíresebb a nemrégiben elhunyt jósnő, Vanga volt. Ez az egyik legsikeresebb projektjük. Az
emberek minden egyes szavát lesték és elhitték.
Különösen a
világ jövőjére vonatkozó jóslatait. Néhány ezek közül: Európát elárasztják a menekültek, eluralkodik
az iszlám, az embereket biorobotokká alakítják, betegségek tizedelik a
lakosságot (Európa szinte kiürül), egy vírus támadja az embereket, mely gyors
öregedést és halált idéz elő stb. Állítólag az ikertornyok elleni merényletet
is megjósolta.
Vajon honnan kapta ezeket a látomásokat egy világtól elzárt bolgár vak nő?
Kiderült, hogy 1941-ben hirtelen egy hang szólalt meg a fejében, amely arra utasította, hogy segítsen ezután az embereknek, adjon útmutatót a jövőjüket illetően. Később több hang is megszólalt, és megnyugtatták, hogy ők majd segítenek feltárni a jövőt. A hangok azt állították magukról, hogy ők angyalok és démonok.
Érdekes, nem
igaz? Félelmetes is, ha úgy vesszük. Akkor is ha tudjuk, hogy nagyon is evilági
erők avatkoztak be, és űztek gúnyt az emberek hiszékenységéből.
A hangok közvetítették az elit rövid- és hosszútávú terveit.
Bolygónk jövőjéről írt forgatókönyv ez jóslat formájában. A forgatókönyvírók kiléte sem titok ma már senki előtt.
Vajon milyen technológiát használtak, hogy hangokat juttassanak a szerencsétlen asszony fejébe?
Nos: V2K, illetve úgynevezett agyba irányított hang. De képeket, "látomásokat" is képesek megjeleníteni.
A hangok közvetítették az elit rövid- és hosszútávú terveit.
Bolygónk jövőjéről írt forgatókönyv ez jóslat formájában. A forgatókönyvírók kiléte sem titok ma már senki előtt.
Vajon milyen technológiát használtak, hogy hangokat juttassanak a szerencsétlen asszony fejébe?
Nos: V2K, illetve úgynevezett agyba irányított hang. De képeket, "látomásokat" is képesek megjeleníteni.
Tehát V2K a neve ennek
az ultrahanggal működő katonai fegyvernek.A hangot közvetlenül az agyba
irányítja, és csak a célszemély hallhatja, a mellette álló nem. Már több, mint 100 éve feltalálták,egész pontosan 1872-ben, de máig
titok létezése. Az is kiderült, hogy már az első világháborúban alkalmazták,
így kommunikáltak egymással a katonák. Több változata is van, és mára már
tökéletesre fejlesztették.
Így már érthető az is, hogy egyes híres festők miért szenvedtek pszichózisban, miért hallucináltak mindenfélét. Többek között Van Gogh is ebben szenvedett, habár hivatalosan skizofréniának nevezték a problémáját. Na, persze. Ha valakire ráirányítják a V2K-t, és beszélnek a fejébe, nyilván, hogy hangokat halló lesz. Olyan, mintha egy rádiót kapcsolnának be a fejében, amelyet csak ő hallhatott. Nyilván, hogy kiborul tőle mindenki, nem csoda, hogy őrjöngött, és őrjöngése közepette megcsonkította magát. Ilyesmit akkor követ el az ember, ha valami elviselhetetlen fájdalmat okoz, és önmaga megsebesítésével "védekezik".
"Vincent Van Gogh: a világ egyik legünnepeltebb festője, aki egész életében mentális betegséggel küzdött. Egyes történetekből, amelyek fennmaradtak róla, arra lehet következtetni, hogy skizofrén művész volt. Az egyik leghírhedtebb jelenetről mindenki hallhatott: egy vita során, amely festő barátja, Paul Gauguin és közte robbant ki, Van Gogh állítólag hallotta, amint egy hang azt mondja neki: öld meg. Ehelyett azonban a festő fogta magát, és a késsel saját füle egy részét vágta le."(http://napidoktor.hu/blog)
"A sikoly" festője,
Edvard Munch is pszichózisban szenvedett, aki így vallott magáról:
Így már érthető az is, hogy egyes híres festők miért szenvedtek pszichózisban, miért hallucináltak mindenfélét. Többek között Van Gogh is ebben szenvedett, habár hivatalosan skizofréniának nevezték a problémáját. Na, persze. Ha valakire ráirányítják a V2K-t, és beszélnek a fejébe, nyilván, hogy hangokat halló lesz. Olyan, mintha egy rádiót kapcsolnának be a fejében, amelyet csak ő hallhatott. Nyilván, hogy kiborul tőle mindenki, nem csoda, hogy őrjöngött, és őrjöngése közepette megcsonkította magát. Ilyesmit akkor követ el az ember, ha valami elviselhetetlen fájdalmat okoz, és önmaga megsebesítésével "védekezik".
“A betegség, az
őrület és a halál angyalai vették körbe bölcsőmet, és azóta is, egész életemben
követnek…"(Cultura Magazin)
Érdekesség: "Edvard Munch középosztálybeli családból származott, apja tábori orvos volt, aki később körzeti orvos lett..."
(Cultura Magazin )
(Cultura Magazin )
A kísérleti alanyok többsége, akiken tesztelték az új katonai fegyvereket, általában valamilyen kapcsolatban állt a katonasággal. Ma már nem válogatnak.
Edvard Munch is kísérleti nyúl lehetett születésétől fogva a katonaság kezében, akik valószínűleg a V2K-féle technológiát tesztelték rajta.
Jay-Z és Kanye West “No Church in the Wild” - Nincs Egyház (vallás) a Vadonban című klipje viszont a közeljövőt vetíti elénk. Az elit ugyanis azt tervezi, hogy visszaállítja bolygónk természetes állapotát, és ehhez az emberek nagy része fölösleges. Kétharmada egész pontosan.
A
természetimádatukat számtalan jelkép tükrözi, de főképpen a nap. Ezért van a sok
pánikkeltő figyelmeztetés az üvegház-hatásról, olvadó jégtömbökről,klímaváltozásról
és élelmiszerhiányról.
Túl sokan vagyunk, na.
Állítólag a
középoszály az, amelyiket elsősorban meg szeretnék semmisíteni, mert köztük
esetleg akadhat gondolkodó ember is, aki átlátja terveiket, és fellázíthatja a
tömegeket. Az ilyenek ellen hajtóvadászatot indítottak, mert esetleg
átrendezhetik a meglévő rendszert, és ráébreszthetik az embereket, hogy
bankárok, üzletemberek, spekulánsok nélkül is elképzelhető az élet. Vagyis
irányítók nélkül sem lenne semmi bajunk. Sőt!
És ha ez még nem lenne elég kifejlesztettek egy újfajta mikrohullámú lézergegyvert, mely égési sérülést képes előidézni, de városok megsemmisítésére is alkalmas.
A Jay-Z és Kanye West-féle klip rohamrendőrök és lázadó fiatalok szembenállásával indít. A rendőrök a régi rendszert védelmezik, a fiatalok ez ellen lázadnak, habár ennek nincsenek tudtában. Egyszerűen szembeszállnak az elnyomással, a kiszolgáltatottsággal. Azzal, hogy egy molotov-koktélt dob a rendőr felé, azt fejezi ki, hogy meg szeretne szabadulni a tehetetlenségérzettől. Akkor is, ha nem a rendőr az igazi ellenfele. De védelmezi őket.
A molotov-koktél meggyújtásának még egy üzenete van. A mitológiában Prométheusz az, aki ellopja Zeusztól a tüzet, és odaadja az embereknek. A láng, a fáklya a tudást jelképezi. A tudást, amely függetlenítette az embereket Zeusztól, vagyis a főistentől. Innen a cím: már nincs szükség vallásra, önállóan is boldogulnak.
Prometheus is a 1934 gilded, cast bronze sculpture by Paul Manship,
located above the lower plaza atRockefeller Center in Manhattan, New York City
Prométheusz valójában Lucifer megfelelője a mitológiában, hiszen ő is tudást adott az embereknek, amely eltávolította őket Istentől. Lucifer latinul fényt hozót jelent...
A lázadó fiatal ezt a lángot vágja hozzá azokhoz, akik a régi rendszert védelmezik.
És kifejezi véleményét az így kapott tudásról...
Megkezdődnek az összecsapások. Mindkét fél arcán látszik a harci kedv, szinte háborús helyzet alakul ki.
Nők nem jelennek meg a klipben, ami azt a felfogást tükrözi, hogy a háború a férfiak ügye, nőknek nincs beleszólásuk. Mégis megjelennek utalások a nőkre, amikor a lázadók egy kirakatot igyekeznek betörni.
A kirakatban női bábuk vannak, jelképezve, hogy a
nőket tárgyaknak tekintik, akiknek ilyesmibe nincs beleszólásuk. A piros ruhás női bábu hangsúlyos. A piros a vér színe, a nő esetében az áldozatot jelenti.
(Lásd: Piroska és a farkas☺
De a Mátrix című filmben is megjelenik egy piros ruhás nő.)
A háborúban a nők és a gyerekek mindig áldozatok.
A nő, mégha csak élettelen tárgyként is jelenik meg, a békét, gyengédséget, megbékélést is szimbolizálja, de a lázadóknak nem sikerül áttörniük az üvegfalat...
A harc folytatódik.
(Lásd: Piroska és a farkas☺
De a Mátrix című filmben is megjelenik egy piros ruhás nő.)
A háborúban a nők és a gyerekek mindig áldozatok.
A nő, mégha csak élettelen tárgyként is jelenik meg, a békét, gyengédséget, megbékélést is szimbolizálja, de a lázadóknak nem sikerül áttörniük az üvegfalat...
A harc folytatódik.
Az autók
felgyújtása, a rombolás a régi rendszer elleni küzdelem valójában. Meg szeretnék
semmisíteni a régi értékrendet, és egy újat hozni létre. Akárcsak az elit, habár
elképzeléseik merőben mások. Ők az életükért harcolnak.
A homály, a füst a gondolkodás elborulását, homályba borulását jelképezi. Indulataik vezérlik őket.
Az elit célja a
népességcsökkenés. Nekik mindegy, hogy hol pattan ki konfliktus, vagy miért. A
lényeg, hogy legyen és fogyjanak az emberek, visszakapják a Földet. Ahol utána
egy új rendszert építenek ki, amely kísértetiesen hasonlít a régi
rabszolgarendszerhez, csak sokkal hajmeresztőbb.
A klipben
látható, hogy mindkét fél között sok az áldozat. A rendőrök, vagyis eleinte úgy tűnik, hogy ők, bevetik a
mikrohullámú lézerfegyvereket. Persze, a valóságban nem ilyenek, általábban
láthatatlanok. De utána látjuk, hogy a lázadó fiataloknál is van.
A sugarak
utalnak a mind-controll nevű katonai fegyverre is, mely egy számítógépes
szoftver, és frekvenciák segítségével befolyásolni tudja az emberek elméjét, hangulatait.
Ennek működtetéséhez kellenek a mobiltornyok és műholdak. A vak dühtől, a gyilkolási
vágyig mindent elő tudnak idézni. Nem lehet védekezni ellene.
Eleinte úgy tűnik, a rendőrök kezében van a lézerfegyver, de utána láthatjuk, hogy a lázadóknál is van. Az új idők hadviselése...
Végül azonban kiderül, hogy a sugarakat valójában a háttérből irányítják. Az emberek csak bábok, akiknek elméjét fogva tartják, és arra kényszeríthetik őket ezekkel a fegyverekkel, amire csak akarják. Például arra, hogy harcoljanak egymás ellen.
Végül azonban kiderül, hogy a sugarakat valójában a háttérből irányítják. Az emberek csak bábok, akiknek elméjét fogva tartják, és arra kényszeríthetik őket ezekkel a fegyverekkel, amire csak akarják. Például arra, hogy harcoljanak egymás ellen.
Egyik legbeszédesebb mozzanat, amikor a lézer a rendőr szemébe világít. Ő is irányítva van, már nem rendelkezik saját akarattal. Fogva tartják elméjét.
Mint mndenkiét...
Elvették az emberek legelemibb jogát: a szabad akarathoz való jogot.
Mint mndenkiét...
Elvették az emberek legelemibb jogát: a szabad akarathoz való jogot.
A klipet több
helyszínen forgatták, több városban, jelezve, hogy világszerte ez fog történni,
vagyis mindenütt konfliktusok várhatóak.
Az elit szuperkomputere szerint 2022-ben éri el a Föld a legválságosabb pontját: elfogynak a természeti források: élelem, víz stb. Tehát odáig meg kell oldani a problémát. A tankon 131-es szám van. Vajon január 31-ét vagy 13-át jelent?
E fegyverek tesztelése
már évtizedek óta folyamatban van. A neve Fekete Projekt, vagy Szervezett zaklatás.
A kísérleti alanyokat pedig célszemélyeknek nevezik.
Na, ők tudnának
mesélni az elit új világrendjéről. Előttük már nem titkolóznak. Elvégre mi értelme lenne titkolózni a halálraítéltek előtt?
Hát, a célszemélyek mesélnek is.
Egyébként a videóklip egyik helyszíne Párizs volt...
És íme, Párizs, 2018 novembere.

Hong Kong protestors using lasers to avoid facial recognition cameras
A Hong Kong-i tüntetés kísértetiesen hasonlít a videóban láthatóhoz. Ez már a magas szintű technológiával vívott harcok kezdete. Igaz, itt védekezésre használják, de ez minden idők leghalálosabb fegyvere. A tudatot támadja, de égetni, vágni is lehet vele. Élve megnyúzni embereket.
Rémlenek a spontán elégések? Amikor a titkosszolgálat azt mondte, hogy belülről gyulladtak meg az emberek.(Majd humorizáltak kicsit, hogy bizonyára az alkoholtól.)
Hát, nem. És semmi humoros sincs emberek megmikrózásában irányított energiájú fegyverekkel.
Frissítés:
Idézet egy hírportálról: "Ez várható 2019-ben?
Sötét jövőt ígér Putyin és Trump számára Baba
Vanga, a vak jósnő
A vak jósnő, Baba
Vanga, akit csak a balkáni Nostradamusként emlegetnek, előre megjósolta, hogy
megtámadják majd a World Trade Center ikertornyait, de az ISIS felemelkedését
is látta, akárcsak a Brexitet.
Bár Baba Vanga közel
2 évtizede halott, jóslatai fennmaradtak, így a Mirror cikkéből kiderül, mi vár
ránk a 2019-es évben.
A jósnő szerint
Európát gazdasági összeomlás sújtja majd, valamint merényletet követnek el
Vlagyimir Putyin ellen. Baba Vanga szerint Putyint a saját emberei árulják el,
ám azt nem tudni, sikerrel jár-e a merénylet, már, ha egyáltalán tényleg
bekövetkezik.
A vak jósnő egy, a
2004-es cunamihoz hasonló katasztrófát is megjövendölt, ami Ázsiát érinti, míg
Oroszországban egy meteor csapód ik majd be.
2019-ben Trump egy
titokzatos betegség áldozatává válik, amitől megsüketül, majd agykárosodást
szenved.
Baba Vanga 85 éves
korában, 1996-ban hunyt el, ám 50 éves pályafutása során számtalan olyan
eseményt jövendölt meg, ami később tényleg bekövetkezett. Állítólag azután
kapta különleges képességét, hogy gyerekkorában rejtélyes körülmények között
elveszítette a látását egy tornádó miatt."
(Mirror) blikk.hu/aktualis/kulfold/baba-vanga-putyin-josno-trump/b0rcfw1
A beigazolódott jóslatok(arkadia.hu/baba-vanga-hatborzongato-joslatai/)
"1942: áprilisában óva intette II. Borisz bolgár cárt, hogy minden augusztus 26-án vigyázzon magára. 1943. augusztus 26-án Borisz a merénylők áldozata lett.
1950-ben azt mondta, hogy “a hideg területek meleggé válnak és a vulkánok felébrednek”. Egy hatalmas árról is beszélt, ami városokat és embereket fog elsodorni. Ezt egyesek a 2004-es cunaminak tudják be.
1968: januárjában Prágát emlegette meg valami akváriumot, amiben „őrültek fognak halászgatni”. Augusztusban a varsói szerződés seregei vonultak be Prágába.
1980: Kurszk víz alá kerül a század végé. Ha nem is maga Kurszk, de az azonos nevű tengeralattjáró valóban elsüllyedt.
1989: „2001 szeptemberében amerikai testvérek halnak meg vasmadarak támadásától és patakokban ömlik majd az ártatlanok vére.”
Azt is előre látta, hogy az USA 44-dik államelnöke afro-amerikai lesz. (Biza, ez volt Barack Obama) Ugyanakkor hozzátette, hogy Ő lesz az utolsó elnöke az államoknak… akkor kicsoda Trump?
Továbbá látta előre Indira Gandhi és Diana hercegnő tragikus sorsát, de még a csernobili katasztrófát és a Szovjetunió szétesését is. A kutatások szerint 85 %-ban igazolódtak be a jóslatai, a maradékot meg nem értelmezhetőnek találták. Ezek szerint, ha figyelembe vesszük az előbb felsoroltakat, kimondhatjuk, hogy erre rápacsáltunk?"
Érdekes...Még 1989-ben megjósolta a tornyok elleni támadásokat. Ejha! Jó előre terveznek "valakik". Jó, mondjuk Szovjetunió szétesése egyértelmű, na de Csernobil?! Az miért kellett?! Fél Európa sugárferőzött lett.


























