2018. szeptember 20., csütörtök


Amikor az élet a tét

Vannak sorsfordító évek. Olyanok, amelyeket az emberek úgy emlegetnek, hogy az a bizonyos év előtti időszak és utáni. Viszont ritka az, hogy az emberek felismerik, ez bizony az az év.
Nos, 2018 bizony az az év. Amely után már semmi sem lesz olyan, mint azelőtt.
Ez a blog nem olyan lesz, mint az előző írásaim. Azokban egyedül próbáltam kibogozni, mi is történt a világgal, amelyben addig biztonságban éltem. Kik és miért forgatták fel, és miért törnek az életemre. Első megérzésem és következtetésem az engem ért események alapján az volt, hogy bosszúból valaki felbérelt ellenem egy bűnszervezetet. A maffiát. Hihetetlennek tűnt. mert aki ismer, az tudja, mennyire abszurd még a gondolata is ennek. És mégis.

Állítólag az első megérzések bizonyulnak helyesnek. Az én esetemben is így lett. Ha előbb láttam volna a fenti videót, sok félrevezető elméletet spórolhattam volna meg. Ebben a videóban megtalálható minden, ami magyarázatot ad a mai világ helyzetére, és világosan rámutat, hogy milyen vékony jégen áll az emberiség. Sajnos az emberi természet része, hogy csak akkor kezd foglalkozni a problémával, mikor már nyakig merült bele. Hát, ez a tényfeltáró videó is "porosodik" szép csendben 2002 óta.
Nekem azonban eltökélt szándékom, hogy fellármázom a világot, akkor is ha ez lesz az utolsó dolog, amit életemben teszek. Eszköztáram korlátozott, és akadályba ütközöm minden lépésnél, de nem adom fel! Nem tehetem. És nem csak azért mert az én életem a tét. Az elmúlt hónapok folyamán olyasmiket kellett látnom, hallanom áldozatóktól, áldozatokról, ami után nem tudnék nyugodt lelkiismerettel a tükörbe nézni, ha csendben maradnék.És most már azt is tudom, hogy ebben a harcban nem leszek egyedül. Vannak emberek, akikre számíthatok, és tudom, hogy bátrak és eltökéltek. Nem fognak megfutamodni, mert tudják, hogy mivel van dolgunk.Érzem, hogy rájuk számíthatok. Most még mindenki egyedül küzd, de már nem sokáig.
Nem én választottam ezt az utat. De soha sem futamodtam meg a sorsom elöl. Most sem teszem.

Eddig főleg idegen írásokat fordítottam magyarra, miközben már 2002-ben valaki előttem mindent elmondott erről a témáról. Most azt teszem, hogy leírom mindazt, ami elhangzott ebben a videóban, hogy az emberek, ne csak hallják, hanem lássák is a saját szemükkel. Hátha közben sikerül néhányat felrázni. Az elhangzottakat kiegészítem történetekkel, melyek bizonyítják, hogy a videóban elhangzottak nem a képzelet szüleménye, hanem mai valóságunk. Erre bizonyíték a saját történetem, és a hozzám hasonló áldozatoké.
A maffia áldozataié. Emberkereskedelem áldozatai vagyunk mindahányan. Akkor is, ha közben a látszat mást mutat. Azok számára, akik nem olvasták előző írásaimat röviden összefoglalom.
A tudósok megszerezték Tesla skalárenergia kutatásait. Továbbfejlesztették, és mára fegyvereket készítenek , melyek a hang elvén működnek. A nagyhatalmak mindezt titokban szeretnék tartani, mert ez a fegyver annyira veszélyes, hogy megsemmísítheti az egész emberiséget. Minden normális gondolkodású ember tudja, hogy be kellene tiltani őket, de nem teszik. Hiszen birtoklója uralkodhat a többi nemzet felett. És amióta létezik az emberiség, csak ez számított. Hogy ki a legerősebb, leghatalmasabb.
Nos, ezt a fegyvert megszerezték a bűnszervezetek, amint a fenti videóból is kiderül. Manapság ott tartunk, hogy minden állam rendelkezik ezekkel a fegyverekkel, de szigorúan titkolják. A maffia természetesen nem azért szerezte meg, hogy otthon kitegyék a polcra, és gyönyörködjenek benne, hanem hogy pénzt szerezzenek vele. Rengeteget. Az emberkereskedelem volt mindig is a fő jövedelemforrásuk. Most az új fegyverek birtokában még több embert taszíthatnak rabszolgasorba, és még csak félniük sem kell a lebukástól. Ezek a fegyverek ugyanis képesek arra, hogy embereket a saját otthonaikban kínozzanak, és nyom nélkül gyilkolnak.
Nagyon sok áldozat jelzi, hogy mi történik vele, ír feljelentést, megjegyzéseket cikkek alá, mindhiába. Mindenki süket, vak és néma marad. És az áldozatokat így könnyedén kínozhatják, megölhetik ország-világ előtt.Senki sem reagál.

A videóban arról a technológiáról beszélnek, amit az áldozatok ellen bevetnek, hogy pszicho-fizikailag teljesen tönkretegyék őket. 

Sokáig nem akartam, nem mertem elhinni, hogy a titkosszolgálatoknak bármi közük lenne mindenhez. Elvégre az ő feladatuk lenne a bűnszervezetek tevékenységének felderítése, leleplezése. Sajnos, minden jel arra utal, hogy az helyett, hogy az áldozatokat védelmeznék, a maffia után "takarítanak". Teszik mindezt azért, hogy ne derüljön fény ezen fegyverek létezésére. Magyarán: feláldoznak bennünket. A jelen helyzet az, hogy nincs a világon egyetlen ország sem, melynek kormánya, rendőrsége, titkosszolgálata fel merné venni a harcot a maffiával. Pedig mint már írtam, a bűnözésre az jellemző, hogy ha nem állják útját, terjed.
Ez a magyarázata annak, hogy a világhálót elárasztották az áldozatok történetei, akiket saját államuk hagyott cserben, hogy egyedül küzdjenek meg a maffiával.
Vajon miért tőlünk követelik a bizonyítékokat? És ha átadjuk, amennyink van, miért tesznek úgy, mintha semmi sem történt volna? Miért nem a bűnözőknek kell bizonyítaniuk ártatlanságukat, mint régen, amikor még létezett jog, és meg lehetett bízni a hatóságokban? Egy hazugságvizsgálat azonnal fényt derítene mindenre. Kinek fáj annyira az igazság?
Utánajártam a skalár hullám témának. A mai hagyományos fizika tagadja létezését, és az ezotéria világába sorolja. Persze, lehet hogy nekik van igazuk. Nem szabad elvetni ezt a lehetőséget sem. De a sok célszemély panasza teljes mértékben megegyezik azzal a hatással, amelyet a skalár hullámokkal lehet előidézni. Ezért  ebben a részben kiemelem ezeket a "tüneteket". Ha hamarosan nem derül ki az igazság, a kételkedők miatt nagyon sok ember fog szenvedni és meghalni. Mert a bűnözők pont arra számítanak, hogy annyira hihetetlen és embertelen mindaz, amit művelnek az áldozatokkal, hogy senki sem meri elhinni az igazat. Márpedig melyik bűnöző ne használná ki a rést a törvényben? Hiszen itt hatalmas pénzösszegekről van szó. Az emberkereskedelemnek, a rabszolgaságnak minden idők legkegyetlenebb formáját űzhetik minden következmények nélkül. És röhögve. Röhögve a tehetetlen áldozatokon, a tudatlan társadalmon, a korrupt politikusokon, akik félrefordítják a fejüket, hogy ne kelljen szembesülniük az áldozatokkal, és röhögve a hatóságokon, akik politikai utasításoknak köszönhetően nem tehetnek semmit. Valóban ünnepelhetnek a bűnözők, nem igaz?
De ne feledjük!
Egy bűnszervezet sem lehet erősebb az államnál.
Ellenkező esetben az történne, hogy a bűnszervezetek átvennék a hatalmat, és minden országban csak látszatkormányok léteznének. Valójában pedig a bűnözők lennének azok, akik árnyékként követnék és befolyásolnák a kormányt. Ők hoznának döntéseket.






Ezt borzasztó volt még leírni is, és reméljük, hogy tévednek azok, akik ezt állítják.






A szervezett zaklatás nevű bűncselekményre már egész iparágak épülnek. Valóban olyan ez, mint a  valóságshow, amelybe rengeteg pénzt fektettek. felépítik a díszletet, összeválogatják a szereplőket, hatalmas reklámot csapnak, hogy megtérüljön a befektetett pénz, és már kezdődhet is a műsor.

Régen is volt ilyen, az emberek mindig is kíváncsiak voltak mások életére, küzdelmeire, és hát mit szépítsük, szenvedéseire. Persze, nem mindenki, de a többség sajnos igen. Gondoljunk csak az arénákra, ahol a gladiátorok küzdöttek az életükért.

A szervezett zaklatás magába foglalja a mai valóságshow-kat és a gladiátorok küzdelmét az arénában. Elvégre azt mégsem lehet a tv-ben közvetíteni, hogy a valósághősök fegyverrel harcolnak egymás ellen, és egyik-másik otthagyja a fogát a küzdőtéren. Felháborodnának az emberek. Ma még talán igen. Idővel... Hát nem tudok optimista lenni.

Viszont amire kereslet van, arra lesz kínálat is. Itt a világháló. Ma már valóban mindent meg lehet itt tenni. És a szabályokat is úgy hozzák, hogy a bűnözőknek kedvezzenek. Könnyű létrehozni űgynevezett dark weboldalakat, ahol bármit megtehetnek. És ezeken a helyeken futnak az ilyen valóságshow-k. Persze, gondolom, fizetni kell a belépésért, és nem is engednek be akárkit. Itt nézik a szadista perverz zaklatók a kiválasztott célszemélyeket. A magánéletük minden részletét, és persze, a legfontosabbat: hogyan szenved a kínzásoktól, melyeket a titkos katonai fegyverekkel okoznak neki. Kiélhetik aberrációikat.
Sok áldozat azt állítja, hogy színészek és egyéb médiaszemélyiségek is részt vesznek ebben az aljasságban. És nem csak mint közönség! Aktívan részt vesznek az áldozat kínzásában.
Ez valószínűleg a gyakorlatban azt jelenti, hogy aki meg szeretné táverőszakolni az áldozatot, az fizet a tulajdonosának, és már meg is teheti. ( Igen.Tulajdonos. Mert az áldozatot ők rabszolgának nevezik.)
A többiek meg azért fizetnek, hogy nézhessék. De elképzelhető, hogy a v2k esetében is színészeket alkalmaznak. És utcaszínház esetén is. De ott ritkán, mert drága. Oda inkább megvezetett kis tinédzsereket használnak, akik bandatagok szeretnének lenni, vagy szektáé, mert nem találják helyüket a társadalomban.
És van még lejjebb is!
A rádióban is sok a beszervezett ember.
Őket arra használják, hogy bizonyos dalokra tegyék érzékennyé az áldozatokat. Tudom, hogy annak, aki nem tapasztalta meg a valóságban, mindez nehezen hihető, képzelődésnek tűnik. Pedig valójában pofonegyszerű, és a teljeskörű megfigyelésnek köszönhetően nagyon könnyen kivitelezhető. Általában a Crazy-féle dalok azok, melyeket előszeretettel közvetítenek a zaklatók (magyarázni sem kell, miért). És jónéhány ilyen témájú dal van mindenféle nyelven, úgyhogy kedvükre válogathatnak.
Esetemben nem csak ez a téma fordult elő. Mikor azt hittem, hogy már minden trükkjeiket ismerem, és már semmivel sem tudnak felbosszantani, már "csak" az impulzus elektromágneses és egyéb nem hagyományos fegyverek által kínozhatnak, rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Rádiót egyébként ritkán hallgatok, főleg csak amíg a fürdőben vagyok. Hogy melyik dalt/dalokat közvetítették nem írom le, de volt hogy vérben forgó szemekkel ugrottam ki a kádból, hogy kikapcsoljam, annyira kihoztak a sodromból. De még mielőtt kikapcsoltam volna, hallottam, amint a műsorvezetőnő azt mondja, hogy eddig fel sem figyelt, mennyire perverz ez a dal. Véletlen lett volna? Talán igen, ha nem ismétlődött volna meg néhányszor. Csak hogy megértsem, gondolom. De áruházakban, boltokban is előfordult hasonló.

A világhálón számos elmélet található arról, mi  is történik valójában. Íme az egyik:

USA kormánya elektronikus kínzással mesterséges elmebetegségeket idéz elő

Az amerikai állampolgárokon titokban kísérleteket végeznek, de ezt USA kormánya természetesen tagadja. USA már évtizedek óta azzal kísérletezik, hogyan idézzen elő mesterséges mentális betegségeket. Ehhez magas szintű technológiát, műholdakat használ, melyeket bevetnek a mit sem sejtő lakosság ellen beleegyezésük nélkül. Olyan módon alkalmazzák ellenük, mintha az állam ellenségei, terroristák lennének. Ezért gyakoriak azok az esetek, amikor egyes emberek magukból kikelve támadják az ország kormányát. Valójában hosszas kínzások előzik meg az ilyen ellenséges  kirohanást.
A CIA és az FBI már évek óta alkalmazza ezt a módszert, vagyis mentálisan betegnek nyilvánítják azokat, akik a kormány ellen szólni mernek.  A korrupt és őrült szadista pszichiáterek mindenben segítenek az ügynökségeknek. Beleegyeztek, hogy a titkos rendőrség a pszichiátriai intézményeket használja a lakosság kínzására.
A pszichiátriai intézmények politikai koncentrációs táborokká alakultak, ahol nagyon mérgező orvosságokkal, veréssel, nemi erőszakkal, láncokkal való kikötözéssel, szükségtelen agyműtétekkel kínozzák az áldozatokat. A pszichiátria mint intézmény törvényessé teszi az állatias kegyetlenkedést az áldozatokkal szemben. Új katonai fegyvereket is tesztelnek itt az embereken.
A szadista FBI ügynökségeknek rengeteg pénzt fizetnek azért, hogy a számítógép előtt ülve műholdak segítségével elektromágneses hullámokat irányítsanak bárkinek az agyába USA területén, de az óceánon túlra is, vagyis Európába. Ez a technológia nagyon hasonlít arra, amit a mobil telefonok és a műholdas tv-antennák esetében alkalmaznak. Annyi a különbség, hogy itt az emberi agy a „vevőkészülék”.
A magas energiájú elektromágneses hullámok behatolva az emberek agyába, súlyosan károsítják az agy rendes működését, abnormális gondolatokat ébresztenek az áldozatokban és hisztérikus viselkedést. Ezt azért teszik, hogy a célszemélyek őrültnek tűnjenek.
A szadista élvezkedés mellett a kormány elsődleges célja, hogy a magas szintű technológia segítségével teljes mértékben befolyásolja az emberek viselkedését, érzelmeit, gondolatait. A pszichiátria pedig mindehhez asszisztál.
Ha valaki rájön, mi történik valójában és megpróbál küzdeni a jogaiért, mint például a pszichikai és fizikai szabadság, amit egyébként az alkotmány biztosít mindenki számára, akkor a kormány a pszichiáterek közreműködésével elmebetegnek nyilvánítja a jogaiért küzdő embert, aki fel mert lázadni a zsarnokság ellen. Általában intelligens és érzelmileg stabil egyénekről van szó.
Egyes állítások szerint a kormány nem vesz részt ezekben az emberkísérletekben. Ez is elképzelhető, de nem mentesíti őket a felelősség alól, hogy szótlanul nézik és tűrik a veszélyes és embertelen kínzásokat, melyeket milliók ellen követnek el világszerte, és amelyek sértik az alapvető emberi jogokat, mint általában az agresszió minden formája.
  

A jó hír, hogy már sokan felvették a küzdelmet a bolygónkat behálózó bűnözőkkel. A bajban mindig is összefognak az emberek vallástól, ideológiától és egyéb hovatartozástól függetlenül. Az egyik ilyen szervezet neve Cobra. Reméljük, hogy lesz még sok hozzájuk hasonló, akik nem félnek szembeszállni a zsarnokokkal, akik magukénak képzelik az egész bolygót. Egyfajta játéktérnek, ahol tetszés szerint kínozhatnak, gyilkolhatnak embereket. És rájuk még a törvények sem vonatkoznak, mert kikényszerítettek  egy szerződést, hogy a katonáikat ne lehessen háborús bűnökért felelősségre vonni. Midenki mást viszont igen. Igazságos, nem igaz?
Cobra: Directed Energy Weapons (Irányított energiájú fegyverek)
Az irányított energiájú fegyverek nem plazma és nem skaláris fegyverek. Ezek fizikai elveken működő fegyverek, amelyek elektromágneses hullámokat közvetítenek. A Cabal nevű szervezet támadja az embereket mobiltornyok segítségével. Azzal,  hogy a fegyvertelen civil lakosság ellen bevetik ezeket a fegyvereket, megszegik a 4. Genovai egyezményt és háborús bűnt követnek el. Amint szervezetünk, melynek neve Cobra,felszabadítja bolygónkat a zsarnokság alól, az elkövetőket (szervezett zaklatókat/bűnözőket) nemzetközi hadibíróság elé állítjuk, és felelni fognak tetteikért.
A civilek ellen leggyakrabban a szonikus lézerfegyvereket használják. Ezek a fegyverek elméletileg nem okoznak halált, „csak” kínszenvedést. Viszont halálossá is válhatnak, ha a szívet támadják, megbénítják, vagyis a célszemély halálát okozzák.
Fontos lenne , hogy minél több ember értesüljön ezeknek a fegyvereknek a létezéséről. Sokan szenvednek, de nem tudják, hogy betegségük mesterségesen lett előidézve ezekkel a fegyverekkel.
Ha valaki rájön, mivel támadják, fontos, hogy nyugodt maradjon.
Próbálja értesíteni a sajtót, megértetni, hogy mindez valóság,  tényleg gyártják ezeket a fegyvereket.
És ami a legfontosabb: el kell érni, hogy ne gyártsák tovább ezeket a fegyvereket, és a már meglévőket semmísítsék meg, hogy soha többé ne vethessék be őket emberek ellen.


Ebben a videóban egy célszemély elmondja, szerinte ki irányítja a szervezett zaklatás nevű bűncselekményt. A célszemély amerikai állampolgár.
„A szervezett zaklatás voltaképpen az FBI által futtatott agressziót kiváltó program. A cél az, hogy annyira felbosszantsák az áldozatot, hogy az elvakult haragjában rátámadjon a zaklatóra. Ilyen módon okot ad a letartóztatására, és végre hivatalosan is nyomozást indíthatnak ellene. Csapdába csalják az áldozatot, hogy még jobban megkínozhassák a börtönben.
A szervezett zaklatók feledata tehát, hogy kiprovokálják a célszemély agresszív reakcióját. Erre vannak kiképezve. Bármilyen hihetetlen, de a helyi rendőrség képezi ki őket.
Amikor 20-30-an támadnak egyszerre egy célszemélyre, az viszont már a titkosszolgálatok által kidolgozott módszer. Az elnököt szokták így védeni, ezt a módszert alakították át a zaklatásra. Gyűrűt vonnak az áldozat köré, hogy tehetetlennek érezze magát.
Tanács: ha észrevesszük, hogy idegenek követnek, esetleg provokálnak, semmiképpen se reagáljunk. Elvégre általában ismeretlen emberek teszik, akiket erre képeztek ki, miért vesztegetnénk rájuk az időnket?
Az áldozatokkal próbálják elhitetni, hogy a szervezett zaklatás jó, erősebbé teszi az embert. Ez egy nagy hazugság. A szervezett zaklatás kegyetlen és embertelen, ezt azok is tudják, akik kitalálták, tisztában vannak vele, hogy súlyos bűncselekményt követnek el. Ezért teszik titokban, és ezért üldöznek mindenkit, aki fényt próbál deríteni gaztetteikre.
És még egy fontos információ: a zaklatók igyekeznek bűntudatot ébreszteni az áldozatban, hogy azon kezdjen rágódni, mit tett, mivel váltotta ki mindazt, ami vele történik. Ez egy taktika, hogy ne a megoldással foglalkozzon vagy a zaklatókkal, hanem önmagában keresse a hibát. Nos, biztosan állíthatom, hogy nem a célszemély hibája az, ami történik vele. Nem tett semmi rosszat, nem bűnöző. Ezért nem érdemes foglalkozni ezzel a témával. Csak elvonja a figyelmünket a lényegről. Elvégre, ha bűnöző lenne, akkor nem titokban zaklatnák, hanem megindulna ellene a hivatalos eljárás. Ez csak a zaklatók egyik trükkje a sok közül.
A legjobb módszer, ha nem törődünk a zaklatókkal. Ez jelenti számukra ugyanis a bukást, mert nem sikerült kiváltaniuk az elvárt reakciót.
Sok tévhit is kering a világhálón. Azt igyekszenek elhitetni az áldozatokkal, hogy a zaklatóknak telepatikus képességeik vannak, olvasni tudják a gondolatainkat. Ez hazugság. Egy célszemély állandó megfigyelés alatt áll a magas szintű technikának köszönhetően. Megfigyelik szokásait, útvonalát és követik. Lehallgatják a telefont, meghackelik a gépet, elolvassák az e-maileket, ezért azt érezzük, hogy mindent tudnak rólunk, mintha olvasnák a gondolatainkat. Pedig „csak” megfigyelnek bennünket. Elvégre ha valóban olvasni tudnák a gondolatainkat, nem kellene követniük és lehallgatniuk bennünket.
Hogy miért csinálják mindezt? Mert jelenleg a világ viszonylag biztonságos hely. Nincs valódi fenyegetettség, valódi veszély. Szükségtelenné válhat a titkosszolgálatok munkája. Ezért mesterségesen gyártanak ellenségeket, hogy legyen munkájuk. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy soha sem akadályoztak meg egy iskolai lövöldözést sem. Pedig ilyen technikai felszereléssel könnyedén megtehették vona. De nem állt érdekükben.

Még egy utolsó tanács: a szervezett zaklatás embertelen és súlyos bűncselekmény. Egy harc, melyben a célszemélyek képviselik a jó oldalt. Ezt minden célszemélynek tudnia kell. Ők a jók, akik a bűnözők ellen harcolnak. A rendőrség mindenről tud, de játssza a tudatlant nyilvánvaló okokból. A célszemélyeknek erősnek kell maradniuk, és nem szabad megengedniük, hogy a szervezett zaklatók elérjék céljukat.”

2018. szeptember 2., vasárnap

A rabszolgaság újjászületése    

"John Newton (1725–1807) egy rabszolga-kereskedő hajó kapitánya volt. 1748. május 10-én, hazatérés közben egy nagy vihar kapcsán „hatalmas szabadulást” élt meg. Naplójában azt írta, hogy hajója az elsüllyedés határán volt, amikor így kiáltott: „Uram, könyörülj rajtunk!” És megmenekültek.

Ennek hatására megtért, ennek ellenére folytatta a rabszolga-kereskedelmet. Ugyanakkor megkövetelte az általa szállított rabszolgákkal szembeni emberséges bánásmódot.

Később hátat fordított kereskedői mesterségének, pap lett, és csatlakozott William Wilberforce-hoz a rabszolgaság eltörléséért folytatott harcában.
Ehhez a történethez köthető az alábbi dal születése:


Amazing grace! (how sweet the sound)
That saved a wretch like me!
I once was lost, but now I'm found,
Was blind, but now I see.
Csodálatos kegyelem, mily édes a hang,
mely megmentett egy olyan nyomorultat, mint én.
Már elvesztem, de most meglettem;
vak voltam, de most már látok.

Ez a dal a szabadság- és emberi jogok támogatóinál is barátságos fogadtatásra talált, mind keresztény, mind nem keresztény körökben, mivel sokan úgy hiszik, a dal a rabszolgaság ellen szól." Wikipédia


Definíció: - "A rabszolga olyan ember, akit megfosztottak személyes szabadságától, tárgyként kezelik és mint ilyen, valaki másnak a tulajdona."

Valami új kezdődik, mondják sokan. Átalakulóban vannak az értékek, egy új értékrend kezd kialakulni. Amit valaha jónak, helyesnek gondoltunk, mára már elavult, nevetség tárgya. Látszólag az intézményeink még a régi értékeket védik, de már mindenki érzi, hogy ez csak látszat. Ma már nem divat jónak, őszintének, becsületesnek lenni, mert aki ilyen, könnyen nevetség tárgyává válhat. A bűnözőket valaha megbélyegezték, ami igaz, nem a leghelyesebb, mert az ember jó útra is térhet idővel, de semmiképpen sem ünnepelték és sztárolták őket, mint manapság. Gondoljunk csak bele mennyit szerepelnek a tv-ben. Mindent megtudunk róluk, egész életüket, megható kis történeteket építenek köréjük, és még a börtönben is követhetjük kalandos életüket.
A filmipar szinte verseng, ki készít több filmet kémekről, ügynökökről, tolvajokról, gengszterekről. Persze, egytől egyik rokonszenves, talpraesett hős, akiket a fiatalok gyorsan elfogadnak példaképüknek. Ez a folyamat már nagyon hosszú ideje tart, és ma már tanúi lehetünk a következményeinek.
Az emberek mára már teljesen hozzászoktak, hogy gondolkodás nélkül elfogadják azt valóságnak, amit a tv-ben látnak. A tv-ben látottak alapján ítélik meg az embereket, cselekedeteiket. Ez már önmagában is elég veszedelmes, ha az ember nem saját belső értékrendjében bízik, hanem hagyja, hogy befolyásolják. De még ennél is veszélyesebb, ha a média olyan emberek irányítása alá kerül, akik saját izlésüknek megfelelően szeretnék alakítani a társadalmat. És hogy milyen társadalmat szeretnének? Nos, ezt is elmondják, filmekben természetesen, hogy az emberekben tudatosuljon, milyen világ vár rájuk. Egyfajta felkészítés ez, hogy egy napon természetesnek érezzék azt, amitől nem is olyan régen még elborzadtak volna.

Egyik ilyen felkészítő film zárószavai tükrözik leginkább, mit is szeretnének elérni a (ma már nem is igazán háttérben) munkálkodók.A film főhősére vonatkozik az alábbi mondat, aki megmenti a királytól az emberiséget. Miután megöli a királyt természetesen. Most nem mennék bele, hogy egyes vallásokban kit is neveznek királynak. És az emberiség megmentője szerepében tetszeleg, aki egy új birodalmat, világot  épít számukra. A film ezekkel a szavakkal zárul:

"A birodalom békéjét végül nem is egy hős és nem is egy gonosz hozta el, amint azt jövendölték, hanem olyasvalaki, aki egyszerre volt mindkettő."
Mit is mond tulajdoképpen? Egyszerű A gonosz az, aki jó, és megmenti az emberiséget. A jó a rossz, a rossz a jó. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy rejtett üzenet, mint eleinte tették a filmekben, itt most már kertelés nélkül kimondja, milyen értékrendet építenek.

Mára már rengeteg embert beszerveztek: tudományos munkát végző szakembereket, újságírókat, színészeket, médiában dolgozókat, egészségügyi munkásokat, tanárokat, könyvtárosokat :), jogászokat és még sorolhatnám, de minek? Úgyis tudja mindenki.

Azt is mondják sokan, hogy mivel elvesztek a régi értékek, a fiatalságnak nincs kire felnéznie, nincs példaképük. Nos, szerintem ez nem igaz. Bár valóban nagyon sok ember választotta a hitványságot, azért vannak kivételek. Vannak, akik felismerték, hogy munkájukat, tehetségüket rossz célra használták, arra, hogy ártsanak az embereknek. Előttük két út állt: csendben maradnak, és tovább végzik emberellenes munkájukat, vagy elmondják az igazat. Sajnos, sokan a hallgatást és az ezzel járó anyagiakat választja. Velük nem érdemes foglalkozni. Beszéljünk inkább azokról, akik megpróbáltak tenni valamit az emberiségért, és vállalták ennek következményeit. Kockára tették életüket azért, hogy megmentsék az embereket. Ők az igazi példaképek. De vajon így van-e?
A közvéleményt a tv alakítja. És ha valakire ráfogják, hogy áruló, kém és ártani akar a nemzetének, az emberek sajnos elhiszik. Annyit látnak a tv-ben, hogy üldözik az igazságterjesztőt, és a régi beidegződés még működik: ha valakit üldöz a rendőrség, katonaság, az bizonyára bűnöző.
Mi is a bűnük az igazságterjesztőknek? Hát például, hogy ilyeneket mondott egyikük:
"A Facebook magánéletünk legintimebb részleteinek kihasználásából és eladásából él" - Edward Snowden.

Edward Snowden a mai napig üldözöttként él idegen országban, mert nem nézte tétlenül, miként készítik elő Orwell rémálmát. De azt azért senki sem gondolhatja komolyan, hogy az illegális adatgyűjtésre tett megjegyzése miatt volt kénytelen Oroszországig menekülni? Hiszen ma már nyílt titok, hogy gigacégek így szerzik információikat. Minden újság erről cikkezik. Ez tehát már nem titok. A szokásos emberi reakciókra számítanak: előbb jön a felháborodás, majd egy kis vérszegény tiltakozás, végül fásultság, beletörődés.

De mi van akkor, ha Edward Snowden titkos katonai hadműveletről szivárogtatott ki információkat? Emberkísérletekről, amelyek ha nyilvánosságra kerülnek több ország kormányának bukását vonják maguk után. Olyan törvénytelen és hajmeresztő emberkísérletekről, amelyek még a legvéresebb horrorfilmekben sem fordulnak elő. És mivel annyira hihetetlenek, hogy még filmekben sem fordulnak elő, senki sem gyanakszik semmire. A kísérleti alanyokon és a beavatottakon kívül természetesen.
Modern kori rabszolgaságról.
Edward Snowden az alábbi videóban arról beszél, hogy ma a rendszer rendelkezik azokkal az eszközökkel, melyekkkel le tudják hallgatni az ember formálódó gondolatait. Mit is jelent ez?
AZ EMBEREK KIALAKULÓBAN LÉVŐ GONDOLATAIT VALÓS IDŐBEN  LÁTJÁK.  
ÉS MEG TUDJÁK VÁLTOZTATNI.
BELEGONDOLT EBBE IGAZÁN VALAKI?
VAGY KÖNNYEBB NEM ELHINNI?
NETÁN BELETÖRŐDNI?!

Nem Edward Snowden.az egyetlen, akinek lelkiismerete megszólalt.

Ted Gunderson nyugdíjazott rangidős FBI különleges ügynök bírósági tanúvallomása minden áldozat helyett világszerte. A tevékenység minden NATO és nem-NATO volt szocialista országban jelen van és az FBI MŰKÖDTETI a kormányaink és a rendőrségeink tudtával és közreműködésével.

Ted Gunderson, volt FBI rangidős különleges ügynök írott bírósági tanúvallomása a Keith Labella kontra FBI és Igazságügyi Minisztérium perben bandazaklatás/szervezett zaklatás ügyben:

Én, Ted Gunderson, az esküdtszék által kiszabható büntetés terhe alatt esküszöm, hogy az alábbi állítások igazak és pontosak:

1. A nevem Ted Gunderson. Én vagyok a tulajdonosa és műküdtetője a Santa Monica, Kalifornia-i bázisú Ted Gunderson és Társai nemzetközi biztonsági és tánacsadói cégnek. Jelenleg Kalifornia Államban mint engedélyezett magányomozó dolgozok. A cégem 1979-es megalapítása óta számtalan személynek, vállalatnak és kormánynak végeztem magánnyomozói és biztonsági munkákat világszerte. Dolgoztam, többek között, F. Lee Bailey Esquire-nek, a kaliforniai Narkortikum Hatóságnak Jerry Brown kormányzó jelölésével, az 1984-es Olimpiai Bizottságnak, és az 1979-es Pánamerikai Játékoknak San Juan, Puerto Rico-ban az akkori amerikai legfőbb ügyész, Griffin Bell jelölésével.
2. A magánnyomozói munkámat megelőzően közel három évtizedet töltöttem el a Szövetségi Nyomozó Irodánál [innen kezdve csak "FBI"]. 1961 és 1960 között az FBI egy különleges ügynöke voltam. 1960-ban felügyelővé léptettek elő az FBI székházában Washington, D.C.-ben, ahol én voltam a felelőse az országszerte 26 FBI területi irodát lefedő szervezett bűnözés és gangszterkedés nyomozásoknak. John F. Kennedy elnök meggyilkolását követően átrendeltek a Fehérház Ügyek Különleges Vizsgálatához. 1965-ben újra előléptettek mint különleges felelős ügynök asszisztenst a Belbiztonsági és Anti-terrorizmus Osztályhoz az FBI New Haven, Connecticut-i területi irodájába. 1970-ben előléptettek felelős különleges ügynök asszisztenssé a Philadelphia, Pennsylvania-i területi irodába. 1972. július 12-én sikeresen tárgyaltam a Philadephia-i Nemzetközi Repülőtéren a National Airlines 496-os járatának két terrorista repülőgépeltérítőjével 119 utas elengedéséről. 1973-ban főfelügyelővé léptettek elő az FBI székházába. Az FBI Memphis-i és Dallas-i területi hivatalaiban is szolgáltam, mint felelős különleges ügynök. 1979-ben mint a Los Angeles-i területi iroda rangidős felelős különleges ügynöke mentem nyugdíjba az FBI-tól, ahol ekkor már 700 munkavállalóért és 22 millió dolláros költségvetésért voltam felelős.
3. Elolvastam a jelen Keith Labella kontra az FBI és az Igazságügyi Minisztérium eljárás Panaszát. Szerzett információkon, tudáson és hiten alapuló szakmai véleményem, hogy a Labella úr által keresett információ ebben a FOIA perben a bandazaklatásról, bandazaklató csoportokról és bandazaklató módszerekről egy folyamatban lévő, aktív, leplezett egész országot lefedő programot ír le, ami ma is hatályos, és a saját nyomozásom és tapasztalatom alapján a korai 1980'as évek óta működik. Az új kommunikációs és megfigyelési technológiákat adaptálva a bandazaklatás megnövekedett területben, intenzitásban és szofisztikáltságban 1980 óta. Ez a tevékenység olyan kódneveket használ, mint az Echelon Program, a Carnovior Rendszer és a Tempest Rendszerek. Az Echelon Programot a Nemzetbiztonsági Hivatal működteti Fort Meade, Maryland-ból, és megfigyel minden email és telefon hívást a világon. A Carnivore Rendszert a Nemzetbiztonsági Hivatal működteti és képes akármelyik számítógépes rendszer letöltésére minden nyom nélkül anélkül, hogy a tulajdonos bármilyen tudomást szerezhetne róla. A Tempest Rendszerek le tudják olvasni akármelyik számítógép monitorán látható karaktereket negyed mérföld hatótávolságban. Ezek a programok negatív módon befolyásolnak többezer amerikait napi szinten súlyosan megsértve a civil jogaikat.
4. A titkosszolgálatok (beleértve az FBI-t, CIA-t, az NSA és a katonai titkoszolgálatokat) berkeiben még aktív és már nem aktív forrásoktól szerzett információkra, bűnöző tevékenységekben aktív besúgóktól szerzett információkra és áldozatok tanúvallomásaira alapozott nyomozati munkám alapján, arra a következtetésre jutottam, hogy többezer áldozatot vett célba egy állami vörös bűnöző vállalkozás, ami napi 24 órában aktív az Amerikai Egyesült Államokban. Ez az összeesküvés túl aktív ahhoz, hogy egy anyagi nyereség megszerzésére irányuló magánvállalkozás működtesse. Ezek a műveletek kiterjedt finanszírozást igényelnek és nincs haszon a befektetésen. Ennek a programnak a műveleteit illegális fekete műveletekből, pl. narkotikumforgalmazásból, prostítucióból, gyermekrablásból (a gyermekeket titkos aukciókon árúsítják 50.000 dolláros árig), emberkereskedelemből, szerencsejátékokból és más gangszterkedésekből finanszírozzák.
5. Dokumentációs bizonyítékaim vannak és tudom, hogy létezik egy napi 24 órában és heti 7 napban működő Irányító Központ az USA területén belül, több szatellit irodával, amelynek adminisztrátorai azonnali hatállyal megfigyelést, telefonlehallgatást és zaklatást kezdeményezhetnek bármely személy ellen az ország egész területén. Birtokukban van a technológia, az anyagi és emberi erőforrás, hogy jogtalan megfigyelést és zaklatást folytassanak bárki ellen bármikor, nappal vagy éjjel. Számtalan aktám van aktív, programszerű, illegális kormány általi zaklatásról, amely jelenleg folyamatban van többezer amerikai ellen. Ehhez a tevékenységhez képest az FBI régi COINTEL programja, amelyben én magam is részt vettem, még felügyelői kapacitásban is, szinte vasárnapi kisiskolás programnak tűnik.
6. Úgy hiszem, hogy az FBI, más titkosszolgálati ügynökségek, és a kormány alkalazottainak többsége becsületes, törvénytisztelő közszolga. Azonban egy szofisztikált vörös operatív hálózat beszivárgott az FBI-ba és más titkoszálgálati ügynökségekbe, beleértve a CIA-t, illetve más kormányzati kulcspozíciókba. Ez a vörös elemens személyes hatalmat, gazdagságot akar és önmagát törvény és alkotmány felettinek tekinti. Ők viszik véghez az említett megfigyelési és zaklatási műveleteket együttműködve a szervezett bűnözéssel, amerikai szekta mozgalmakkal, beleértve sátánista szektákat, más kereskedelmi és politikai érdekltségekkel, és továbbá megvezetett civil szervzezetekkel és szomszédságfigyelő csoportokkal. Ezt az illegális megfigyelési és zaklatási programot nevezik a célba vett áldozatok "bandazaklatásnak" és "szervezett zaklatásnak". Az áldozatokat különböző okokból veszik célba, beleértve állami és vállalati leleplezőket, gazdasági és munkahelyi viták felpereseit, házassági viták résztvevőit (általában elvált nőket), és még átvágott szeretőket is. Vitatott problémákról tudósító újságírókat, és nem közkedvelt ügyeket vagy ügyfeleket képviselő ügyvédeket és magányomozókat is célba vettek ezzel a programmal.
7. A program által célba vett személyeket jogtalan és alkotmányellenes telefonos lehallgatásnak, az üzleti és magán hívásaik zaklatás célú átirányításának, az otthonaikba, irodáikba és járműveikbe való titkos behatolásoknak, az otthonaikba jogtalanul elhelyezett mini távirányítású vezetéknélküli kamerákkal való megfigyelésnek, illegális internet spywares megfigyelésnek, jogtalan GPS-es követésnek (nem ritkán a saját telefonjaik segítségével), fixált és mozgó megfigyelésnek, a levelezéseik félreirányításának, ellopásának és más illetéktelenkedésének, anyagi és munkahelyi szabotázsoknak, rágalom és lejárató kampányoknak, mérgezésnek, testi sértésnek és gyilkosságnak, jogtalan csapdahelyzeteknek és hamis drogvádaknak vagy más komoly bűncselekmény vádaknak teszik ki, további polgári jogaik megsértésével egyetemben.
8. Az FBI magasrangú tagjai, más titkosszolgálati ügynökségeknek és a kormánynak a tagjai, bűnöző szindikátusok gazdag és hatalommal bíró tagjai, multimilliomosok és a vállalati elit tagjai felhasználják az állam létező bandazaklató programját ellenségek zaklatására. A célba vett személyeket akár az életük végégi zaklattathatják (nem ritka a tíz éven felül tartó zaklatás az áldozatoknál). A bandazaklató összeesküvés magasabb rangú tagjai kezdeményezik az aktuális zaklatást és koordinálják a logisztikát és a finanszírozást. Alacsonyabb rangú echelon állami vörös operatívok, a katonaság alacsonyabb rangú tagjai (megsértve a Posse Comitatus törvényt), pitiáner bűnözők és közönséges utcai orgyilkosok viszik véghez a célba vett személyek napiszintű megfigyelési és zaklatási terepmunkáját.
9. A saját szakmai tapasztalatomra, széleskörű titkoszolgálati információkra és a hitemre alapozott szakmai véleményem, hogy az FBI részt vesz a bandazklatásban és van nyomozati aktája a bandazaklatásról, illetve a bandazaklató módszerekről és bandazaklató csoportokról az FBI hatalmas titkosszolgálati fájlrendszerének fájljaiban, amelyek válaszolnak Labella úr FOIA panaszára. Továbbá, én magam is számtalan bandazaklatás áldozatot referáltam a megelelő FBI ügynökhökhöz az FBI-nál az ügyük kivizsgálásáért. ,,,,,,,,,,,,, Az FBI és más titkosszolgálati ügynökségek adminisztrálják és leplezik a bandazaklatás vörös, titkos, állami bűnöző vállalkozást. A bandazaklatás jelensége jelen van mind az FBI, mind pedig az Nemzetbiztonsági Hivatal Echelon Program, Carnivore Rendszer és Tempest Rendszerekkel kapcsolatos feljegyzéseiben. Továbbá, a bandazaklatás jelensége jelen van a Narus rendszer által gyűjtött információkkal kapcsolatos feljegyzésekben mind az FBI-nál, mind a Nemzetbiztonsági Hivatalnál. A Narus a Boeing védelmi alvállalkozó leányvállalata, amely szofisztikált, tömegmegfigyelő számítógépes rendszereket gyárt, amiket jelenleg az FBI és a Nemzetbiztonsági Hivatal is használ.
Kelt 2011, április 26. napján.
Los Angeles, California
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Hét évvel ezelőtt Ted Gunderson beismerő tanúvallomást tett arról, hogy az FBI-on belül létrejött egy párhuzamos alakulat, egy bűnszervezet, amely arra szakosodott, hogy embereket kínozzon, gyilkoljon megrendelésre. Mindehhez igénybe veszik azt a magas szintű technológiát, amelyet a NASA fejlesztett ki, és levédett, mint saját termékét. Ez valójában egy szoftver, amelyet agykontroll-gépnek is neveznek. Ennek segítségével válogatott módon kínozhatják a kiszemelt áldozatokat: Megbetegíthetik, álmossá tehetik vezetés közben (alacsony frekvencia), belázasíthatják, mozgathatják végtagjait, szívbetegséget, agyvérzést és még sok mindent idézhetnek elő. Hangokkal, alvásmegvonással is kínozhatják.
De ez nem minden. Az FBI birtokában vannak olyan fegyverek is, melyek elektromágneses impulzus elven működnek, és ezekkel is meg tudják sebezni áldozataikat. Mivel belső sérüléseket okoznak, az áldozatok nem tudják bizonyítani, hogy üldözik őket. Ezeket a fegyvereket a legnagyobb titok övezi, és csak a beavatottak láthatják.
És hogy kik a beavatottak? Nos, ez a bűnszervezet legaljasabb húzása. Nem személyesen vadásszák le az áldozatot, hanem a saját hozzátartozóiból, munkatársaiból, szomszédaiból gyártanak hóhért. Ki is képezik őket arra, hogyan kínozzák, majd gyilkolják meg a célszemélyt. Vagy kényszerítsék öngyilkosságra, ami ugyanaz, és ugyanolyan gyilkossá teszi őket, mintha személyesen, saját kezűleg végeznének vele. Hiszen valójában ezt teszik.
Sokáig nem értettem, hogyan maradhatott ennyi évig titokban ez az emberiesség elleni bűncselekmény. Mert ez az. Minden alapvető emberi jog lábbal tiprása. Pedig egyszerű a válasz: Mindenkiből bűnözőt csinálnak, bűntársat, aki ezután élete végéig zsarolhatóvá válik, hiszen aktívan részt vett törvénytelen  emberkísérletben, emberkínzásban, gyilkosságban. Innentől nem szabad emberek többé, azt tesznek, amit a bűnszervezet parancsol nekik. Életük végéig. A maffia már csak ilyen.
Sokan ezzel nincsenek tisztában. Egyszerűen belemennek a "játszmába", mert vagy rejtett szadisták, akik most esélyt kapnak perverzióik kiélésére, vagy hasznos idióták, akik azt képzelik, jót cselekszenek, ha megkínoznak valakit, akiről az ügynökök mindenféle rágalmat terjesztenek. Esetleg pénzéhes haszonlesők, akik anyagiakért cserében képesek mindenre, kínozni, gyilkolni, egyre megy, csak fizessék meg a "munkájukat". És már szerződést is kötöttek a maffiával.
Eredetileg nekik szántam a fenti dalt, mert hitemnél fogva bízom az emberek jó útra térésében. De a tanúvallomást olvasva rájöttem, hogy számukra valóban nincs kiszállás. Az egyenlő lenne a halállal. A maffia nem tréfál.

Ezek után az alábbi sorok már üresen csengenek, de azért leírom:

I once was lost, but now I'm found,                            Már elvesztem, de most meglettem;
Was blind, but now I see.                                           vak voltam, de most már látok.

Ted Gunderson arról beszélt, hogy a célszemélyek zaklatása sok pénzbe kerül: a lakóterük betechnikázása megfigyelés céljából, valamint ultraszonikus fegyverekkel való kínzásuk nem olcsó mulatság. Rengeteg embert kell alkalmazni, akik pénzért követik az áldozatot és lövöldöznek rá. Elő kell teremteni az anyagiakat. A modern kori rabszolgaság a legjövedelmezőbb, hát ehhez folyamodnak: emberkereskedelem, prostitució, gyerekek elrablása és áruba bocsátása. Még számos törvénytelen módon jutnak bevételekhez, hogy fedezni tudják a szervezett zaklatás költségeit. A célszemélyek egyébként szintén modern kori rabszolgák, és a gengszterek így is tartják őket számon.(Reméljük, egy napon ők is kapnak valahol egy számot.)
Vajon hogyan történhetett meg, hogy az FBI keretein belül kialakult bűnszervezet, egyszerűbben mondva maffia, annyira megerősödött, hogy egyetlen állam elnöke sem mer szembeszállni velük? Még USA elnöke sem. Ez a bűnszervezet behálózta szinte az egész világot, és emberek millióit kínozza, üldözi halálra. 
A képen látható célszemély felhívását vajon hányan értik? Hányan tudják, hogy a szabadságáért, az életéért könyörög? Az áldozatokon kívül szinte senki.
De honnan is tudhatnák, amikor a maffiának mindenütt vannak beépített emberei, akik megakadályozzák, hogy kiderüljön az igazság. Mind közül a legszomorúbb, hogy az újságírókat, riportereket is elhallgattatják, megfélemlítik. Pedig elméletileg az ő feladatuk lenne az igazság feltárása és a visszaélések leleplezése. De senki sem mer riportot készíteni a modern kori rabszolgaságról, vagy inkább emberkísérletekről, mert a maffia keze messzire elér! Érthető, hogy féltik saját és hozzátartozóik éltét. Elvégre ezzel az újfajta szubletális fegyvertechnológiával úgy lehet gyilkolni, hogy nem maradnak nyomok,bizonyítékok.
Viszont ez egyben azt is jelenti, hogy nem csak a célszemélyek tudnak ennek a jelenségnek a létezéséről, hanem nagyon sokan. De mivel megfélemlítették vagy lefizették őket, és ezáltal bűntársakká váltak, mindenki játssza a hülyét, és az áldozatra ráfogják, hogy képzelődik. (Meg egyebet is ugyebár.)
Úgyhogy senki sem lát, hall semmit. És hallgat.
Nos, így néz ki egy társadalom, melyre szép csendesen rátelepszik a maffia, és átveszi a hatalmat. Igaz, még nem nyilvánosan, de mégis.

https://www.facebook.com/QueenBeeDizzle/videos/10157233290259587/?t=59